Hatszázhatvankettő nyafogás

Szóval az elmúlt néhány hétről, címszavakban, magam sem akarom felidézni részletesebben, jó, hogy vége, remélem, hogy nem folytatódik, mert eléggé elegem van. A babám nagymamájának a temetése, valahogy megéreztük, és még találkoztunk vele az utolsó előtti napon, halottak napi egész napos „kör-menet”, kecskevágás és kecskekolbász, kínlódás a kölcsön kolbásztöltővel, amit állítólag megjavítottak, komód vásárlás kapcsán lakás átrendezés és ruhaválogatás, a sajttal kínlódás, mert körülbelül két hete nem sikerültek és nem tudom, miért, untam a macskák koszolását a fürdőszobában, végül kitettem őket a pajtába, hogy még a hideg előtt megszokják, a Móric napokig nem akart szót fogadni, mert esik az eső, ő pedig beállt a fásszínbe és úgy döntött, ott marad, az új porszívó ereszti a vizet, a fasza turmixgépem fura hangokat ad, és meg kéne keresni a garancialevelet, gyakorlatilag semmire sincs időm, a rendőrök engem büntettek az autó gumija miatt (nyilván jogosan), de a gyorshajtókra és záróvonalon közlekedőkre fittyet sem vetnek, a szolgáltató egy hétig nem adott internetet és tévét, jogtalanul, de szerintük ez így rendben van öt napos tartozás esetén is, aztán az áramszolgáltató akarta kikapcsolni a villanyt, mert véletlenül egy újabb számlát fizettem be a régebbi helyett, és ők számlaszámra könyvelnek, nem régebbi tartozásra, újra elkezdett fájni az oldalam pár napra, tegnap meg a két kezem annyira, hogy fájdalomcsillapítót kellett bevennem, és már rohadtul unom bizonyos emberek a kicsinyes viselkedését, és nem vagyok hajlandó foglalkozni velük ennyi gond közepette, és rohadtul unom már azt a pénzügyi nyomást, legyen már vége ennek az évnek...