Hatszáznegyvenhat

Még arra sem volt alkalmam, hogy az elmúlt heteket megörökítsem, pedig muszáj, mert majd évek múlva vissza akarok olvasni, és tudni akarom pontosan, mennyit küzdöttem ezekben az időkben, szóval még ez is várat magára, de éppen kipihenem a vizsgaidőszak fáradalmait, konkrétan az agyam is elfáradt, ráadásul plusz munka is van,
de most egyelőre csak azt akarom leírni, hogy miután a tegnapi szombat már egészen jól sikerült, röpke ebédfőzés, sok pihenés, már éppen kezdtem kisimulni, mikor ma reggel arra ébredtem, hogy a Böske nem tud felkelni, pont úgy, mint nyáron a Gizi, az állatorvos nem érem el, és gőzöm sincs, mi baja,
és mindeközben telefonon megköszöntöm anyámat születésnapján, mire benyögi, hogy nem túl jó a születésnapja, mert ki van készülve, majd kérdésemre közli, hogy a másik gyerekem újjászületett, majd persze kiderül, hogy semmi baja, bár a kocsi totálkáros lett a karambolban.
Kedden.
Ma vasárnap van.
És bazmeg senki nem szólt.