Háromszázharminckilenc

Én nem mondom, hogy nem gondoltam, hogy olyan, hogy falugyűlés, nincs. Nem gondolkodtam rajta, de ha gondolkodtam volna, bizonyosan azt mondom, hogy nincs. Pedig van.
Mi pedig ott voltunk. Nagyjából ötven ember között (ezernégyszázan élnek a faluban).
Röpke várakozás a kultúrház nagyterme előtt (érted, NAAAGY), mindenki mindenkinek köszön, a polgármester odajön hozzám, köszön, kezet fog és bemutatkozik. Benn mindenki néz, amikor bemegyünk, új emberek a faluban, látásból mindenkit ismernek, idősebb generációra számítottam, de bőven vannak középkorúak is.
A polgárjenőhivatalmester beszámol a négy év eredményeiről, felolvassa az előre megírt szöveget, úgy dadog és izgul, mint aki nem hosszú évek óta polgármester. Hálistennek nem tudjuk meg, milyen párt szimpatizánsa, nem is érdekel, ugyan a szomszéd nagyváros polgármestere piros színű, de mindketten olyan népszerűségnek örvendenek, hogy irigyelném, ha nem itt laknék. Itt vannak eredmények, láthatóak, mögéje pedig egyelőre nem látunk be, így jó érzéssel tudunk neki örülni.
A beszéd után akadnak vélemények, ezekben többségben vannak a pozitívak, láthatóan szeretik a mi polgármesterünket itt.
Öreg bácsi szívhezszólóan és hosszan beszél, Poldi bácsira emlékeztet, főleg, amikor a füvéről beszél. Másik bácsi németes/osztrákosan sportosan elegáns, az összképet mindössze a barna zoknihoz viselt szandálcipő rontja le, de csak némiképp. Nagyon öreg nénike harciasan pattog, mondván, ne csak dicsérjék a polgármester urat, de a végén azért csak ő is oda lyukad ki.
A téeszes képviselő a téesz-téma alkalmával hivatkozik a babámra, így hát fel "kell" neki is szólalnia, a polgármester elismerőleg bólogat, én büszke vagyok, és most már mindenki tudja, nem csak betelepült senkik vagyunk (hanem gyüttmaradtak, lásd az őslakos/gyüttmaradt/gyüttment háromszöget).
Majd a hétvégi választásokra tekintettel elkezdik a polgármester jelöltek a bemutatkozást, először egy combját csapkodó, kétgyerekes, hangos és unszimpatikus nő, agyonjavított papírból, egy szó dicséret nincs benne a jelenlegi vezetésre, majd egy termelési vezető című férfi, általánosságokban beszél, mindketten vajmi kevés sikert aratva. Végül egy termetes férfiember, ő "csak" képviselő, narancs színű, tudjuk meg tőle, a közönség véleménye nem derül ki, én sem tudom, szimpatizálok-e vele.
A németesen öltözött bácsi felháborodva áll fel a végén, számonkérve a nőt, hogyan képzeli a jelöltséget, amikor soha egyetlen rendezvényen nem látták még, és mit képzel magáról, ebből parázs vita kerekedik, amiben a nő kikéri magának, gyereknevelésre hivatkozva, amit nem fogadnak el, utolsó érve, hogy őt márpedig személyesen a párt és a miniszterelnök kérte fel, ezzel nagyjából öt percen belül lemossa saját magát a színről (nemcsak a miniszterelnöki beszólással).
Mivel hosszúnak ígérkezik a dolog, én megelégelem, babám maradna ez jobb, mint a Rejtély a tévében, de mégis eljövünk, két óra elég volt ebből.
Én borítékolni tudnám, ki lesz a polgármester ismét, és a Rejtélyen persze elalszunk.