Háromszázharminckilenc

Riadó volt ma reggel.
Vérvételre készültünk, az óra koránra volt felhúzva, de még annál is korábban a "RÓKA!!" kiáltásra riadtam, és arra, hogy kirohan a házból pizsamában.
Annyi eső esett, hogy nem zártuk be a kétlábúakat éjszakára, hadd üljenek oda, ahol szárazat találnak. Hogy ez sikerült-e nekik, ki tudja, a kacsák azonban még este kilenckor is pacsáltak az esőben és a kiáradt kacsaúsztatóban. Viszont hajnali négykor arra tévedett egy nyest (vagy görény), és megéhezett. Kiválasztotta az egyik legszebbet, az egyik wyandotte-ot, és már vitte is volna a nyakánál fogva, de a kirohanásra meggondolta magát. A tyúkocska csak feküdt a földön, a többiek részvét nélkül figyelték. Aztán lábra kapott, és most behúzott nyakkal próbálja elhajtani magától a csipkedős (sima) tyúkokat (a vérre mennek). Eddig úgy tűnik, megmarad, és sikerül megvédenie magát.

Én visszaaludtam kicsit, de az eset rányomta a bélyegét a mai napomra.