Száznegyvenkilenc

Én nem is tudom, hogyan mondjam. Örülök, hogy vége az évnek. Többet erről ne is.
A mosogató alatti szekrényben tartjuk Nancy utazódobozát. Mióta bejöttek a hidegek, nem utazott velünk, másfél napokért nem akartuk sokkolni az utazással, kiengedni úgysem tudtuk volna az udvarra. Induláskor mindig utolsó percben dobozoljuk be őkelmét, most is így tettünk. Ekkor vettük észre, hogy csöpög a csap. Kis anyázás után elzártuk a vizet és alátettünk egy vödröt. Amikor hazaértünk, első dolgunk volt ellnőrizni. Nos, a vödöt teli volt, és pár centi magasan állt a víz a konyhaszekrény alatt. Babám anyázott, én csak magamban. Feltörölte a vizet, hagytuk kiszáradni, szilveszter éjjelén ennyit tettünk az ügy érdekében. Tegnap kinyitottak a boltok, délutánra mi is magunkhoz tértünk a nagy pihenésből, hát bevásároltunk, majd utána nekiállt szerelni. Ekkor kiderült, hogy a vízcső adta meg magát, ezt nagy spricceléssel adta tudtunkra. Elzártuk a bojlernél a meleg vizet is, majd ismét felöltöztünk és elmentünk csövet venni.
Amikor kicserélte, végre nekiállhattam mosogatni. Majd megfőztem a lencsefőzeléket (mert azt is venni kellett, valahogy ezen az 55 négyzetméteren szőrén-szálán eltűnt a pár hónapja vsárolt vöröslencse), és feltettem a másik bárányka belsőségeit a szalontüdőhöz. Közben összedobtam egy rumos ízű tiramisut (beleszeretve a karácspny előtt vásárolt rumaromába). Igen, nem volt zabálós karácsonyunk (csak nassolós) (szmájli).

~~~
Más.
Olyan csend és nyugalom van vidéken, a jó időben csicseregtek a madarak. erre ébredtünk reggelenként. Kiszedtők végre a régi kerítést és eltüzeltük. Megpróbáltam kitakarítani a pajtatoldalékból a szemetet, találtam benne pár patkót, ilyen-olyan vasdarabokat, és teli van faporral meg kukoricacsutkával. A portól karcolt a torkom meg a fogam, a derekam sem örült neki a lapátolásnak a kerítészszaggatás után. Babám a felesleges kis fákat (bodza és egyéb sarjadékok meg még fene tudja, mik) állt neki kiszedni. a legnagyobb kiszedése közben eltörött a csákány, de nem adta fel, kiszedte. Mindketten megszenvedtük a dolgokat, még mindig fáj a hátunk.
Mindezek után szilveszter estéjén jöttöünk haza, hogy kicsit pihenjünk, mielőtt kezdődik a gálya.
Az átláthatatlan köd, amin átjöttünk a nyugati megyékben, élmény volt. Főleg ahhoz képest, hogy a nyugalmas, ritka forgalmú út után beértünk Pestre, és mintha a diliházba léptünk volna. Annyi idő alatt értünk haza a városhatártól, mint egy forgalmas hétköznapi dugóban. Útlezárások, sztenderdek, szilveszteriek, dugó mindenhol, forgalmi átszervezések, úttesten rohangáló részegek és nemrészegek. Nagyjából az Erzsébet híd környékén kezdődött és a Bajcsyn tetőzött a hányingerem.
A két ünnep között felhívott egy régi barátom, és csodálkozott, hogy elköltözünk, mert hisz "te olyan városi lány vagy". Városinak városi, de nem pesti. Egy vidéki nagyváros is felüdülés ehhez képest, és nem, nem lettem pesti. az első években élveztem a peszgést, nem tudom, hogy ezt a diliházat láttam pezsgésnek, vagy azóta megváltozott, de ez a diliház nem az én világom. (Persze ő azokban az években találkozott velem többször, megtéveszthette, de a lelkem akkor sem volt annyira más, szóval kicsit megsértődtem ezen a kijelentésén.)
~~~
Megint más.
Barátnőm felhívott karácsony előtt, hogy szokás szerint megyünk-e hozzá karácsonykor. Örültem a hívásnak, de az előzmény az, hogy nyáron elment nyaralni (éreztem, szégyellte, hiszen előtte a pénztelenségen panaszkodott, mentegetőzött is, hogy mennyire olcsó lesz; akkor sem értettem, azóta sem, egyrészt semmi közöm hozzá, másrészt mindenkinek más a prioritása a pénzköltésben is), szóval akkor abban maradtunk, ha hazaért felhív, és meglátogatjuk. Nem hívott. Megfogadtam, hogy márpedig én nem fogom. Na, most felhívott. Úgy döntöttünk, hogy a szentestét kettesben töltjük, és úgy alakult, hogy vidékre menet utasunk volt, így nem mentünk. Én meg nem tudtam dönteni, hogy most akkor hogyan és mint legyen, ráadásul apám is várt bennünket, és össze kellett volna hangolnom, hogy ne utazzunk kétszer. A nagy döntésképtelenségben nem voltunk sehol. Fel sem hívtam őket, nem tudtam volna mit mondani. Kifogást nem vagyok hajlandó keresni, mentegetőzni nem fogok, az igazságot meg nem értik. Most persze elmúltak az ünnepek és nem voltunk sem a barátnőmnél, sem az apámnál, és most én érzem hülyén magam, ha rágondolok. Majd elmúlik.
~~~
Kéne költözős dobozokat szereznem, akitől kértem, még nem válaszolt.