Száznegyvennyolc

Végis a dologból mákos kalács lett meg mézes zserbó meg túrós pogácsa. Babám a mézes zserbót nem annyira kedveli, mint a simát, de én imádom. Viszont újragondoltam, hátha így bejön neki: több sárgabaracklekvárt tettem bele, vastagabbra csináltam a tésztát, a krémbe kevesebb cukrot tettem, viszont került bele rumaroma, és apróra vágott aszalt srágabarack a csokimázba. Óvatos voltam a mennyiségekkel, de legközelebb simán mehet még több lekvár és még több rumaroma. Gondolkodom még azon, hogy a krémbe kandírozott gyömölcsöket keverek majd.
Vacsorára a már kész csirkecombokhoz csináltam bulgurt, hőn áhított vágyam olyan ízűt alkotni, mint a török éttermekben. Na nem lett olyan, de határozottan jó lett. Annak az íznek a forrását meg kell szereznem valahonnan, a gugli nem jóbarátom ebben.
Délután kicsike fenyőt vettünk, lucot, mert annak jó illata van, egy falhoz állítottat választottunk, olcsó is volt meg elhagyott, szerintem úgyse vette volna meg senki (bár az árus optimista volt, azt állította, hogy minden fenyőt el fog adni egy nap alatt - én itt hitetlenkedtem, látván, hogy mennyi van még neki).
Nem fogod elhinni, de a sorozat folytatódik, ma reggelre feltörték a céges autót (csak a gps-t kereshették benne, mert minden megvolt). Ha olyan lennék (mint régen), itt sopánkodnék, hogy még ez is, de valahogy csak az jut erről is eszembe, hogy nemsokára nem leszünk itt, és az összes büdös disznó bekaphatja.