Hatszáznyolc

Tegnap végzett a kőműves. Az utóbbi napokban már csak délelőtt dolgozott, aztán hazamenekült a hőség elől. Tegnap azt mondta, addig marad, míg nem végez végre. Mire hazaértem ügyintézésből, már nem volt.
Majd este kifizetjük a második megrendelést is. Mondom, akkor ellenőrizzük. Megcsinálta-e rendesen, megigazította-e a kéményt, eltakarított-e Béla felől, satöbbi. Felőlünk rendben, átmegyünk Béla felőli oldalra, jól, eltakarított, nézem a tetőt, hát kimaradt egy csík a tűzfal felőli illesztésnél.
Szerintem nagyon utálta, hogy vissza kell jönni.
Amilyen kis rendes munkás volt az elején, a végére annyira kiakasztott. elmondtam, hova dobja a csikket, hogy ha elveszi az áramot, szóljon, majd én visszadugom a locsolóba, amikor már nem kell. Ehhez képest három napja csikket szedek az udvaron (a szeme előtt, hogy észrevegye), visszadugdossa a locsolót, és csak arra eszmélek, hogy üresen sípol (indítás előtt valamiért újra fel kell tölteni), a keveréshez kapott vödröt elkeverte a tégla mögé, felkapott egy másikat és tegnap valamiért úgy gondolta, kéznél van egy harmadik, mit bíbelődjön azzal, így elkezdte használni a(z állatoknak) vízhordó vödrömet. Elkurvult a végére. Én elhiszem, hogy már teli volt a pöttyös napozója a meleggel, na de azért mégis.
Lényegében mindegy, mert időben jött, sokáig maradt, nem ivott (csak vizet), szépen dolgozott, szép lett a tető meg a kémény, és most az egész tető rendben van, juhéj.