Négyszázkilencvennyolc

Kezd elegem lenni.

Már nem tudom a napot, megdöglött egy csirke; vendégünk volt külföldről* kb. egy hete, aznap a folyóparton seggreestem, ez első pár nap borzasztó volt, ülni sem tudtam, ma már csak a leülés és felállás fáj; közben aranyér, dupla élvezet egy testtájon; amikor elmúlt, jött egy szokatlanul szar menzesz; amikor elmúlt, másnap egy egész napos szédülés; másnap szokatlanul szar állapotban a Nagyfejű, besárgult, így a tegnap estét a kórházban töltöttem vele infúzión, ma ismétlünk, de legalább nem kell elaltatni, mint ahogy az első verdikt szólt. Nem vettek át állami támogatásra az egyetemen, elfelejtettem bemenni a munkaügyi központba, megdöglött az egyik fajtiszta kakasunk, lelépett fácánka, anyagi helyzetünk változatlan, anyám levelezik velem, a gyerekkel több mint egy hete nem beszéltem, a zsuzsinak nagyszerviz után elromlott a légbefúvója, a babám majd' két napig ágybanfekvő volt, a laptopom még mindig tropa, hozzá sem tudtam nyúlni, hogy történjen vele valami, a fényképezőgépemről vagy a pénzről még semmi hír, a laptop adapter árát sem utalták még vissza.

A pozitívumok.

A kisnyulak jól vannak, a kecskék szintén, Janika is helyrejön, Terka nemsokára szül, az egyik hitelkártyát átkonvertáltuk olyanná, amit végleg kis is lehet fizetni, a többin még dolgozunk, az egyik életbiztosításból lehet kapni egy kis pénzt, az egyetemen az első ijedelemmel ellentétben (úgy tűnik) mégis lehet késni a befizetéssel, kaptam egy újabb pályázatot és nem kell vele kapkodni, egész jól haladok a befőzéssel, a kotyák és az új macskák jól vannak, és kaptunk olcsón villanypásztort a kecskéknek.

És ez csak az elmúlt egy-másfél hét történése. Van egy japán átok: legyen eseménytelen az életed, hát az enyém nem az.

*jó pár napig neurózisunk volt tőle, összehasonlítva a két országbeli lehetőségeket.