Négyszázhuszonegy

Az idegbaj határán jártam. Írtam a TO néninek, rám sem hederített. Mások felhívták, azt mondta, már javítják a vizsgát, délre fenn lesz.

Fél kettőre másoknak már fenn volt, eddigre le is csúsztuk a déli jelentkezési határidőt. Ha lett volna hely.

Fél háromkor telefonáltam, mint mondották, a tanár úr éppen valahol elvolt, de most folytatja. Kérdem, így hogyan mehetnék holnapi IV-re, hát sehogy.

Ekkor már bennem volt a gyomorideg. Menjek holnap oda, fene se tudja, mire, könyörögjek, vagy felhívjam a tanszékvezetőt (ő mondta, ha gáz van, hívjam fel, és megadta a mobilszámát), és egyáltalán, mennyire ciki már. Senkit nem érdekelt a nyomorom. Amit nem mellesleg ők okoztak, azzal, hogy írásban volt, nem szóban.

Három után öt perccel ott villogott a levél, az adrenalinom az egekben, csak azt néztem, hol fordul elő az "elég" szó és mivel végződik.

Nem találtam. Az a pár tizedmásodperc....az.

Négyes lett.

Még sosem volt történelemből négyesem.