Kettőszázharminc

A veteményesem gyönyörű, bár a kergebirka* néha rodeózik benne. Már ettünk a friss spenótból, és a friss retekből. Mennyei.
A minap majdnem infarktust kaptam, merthogy. Mancit minden nap kiteszem a fűbe, ezt úgy, hogy leveszem a ketrec felső, rácsos tetejét, és ráborítom a Mancira. Felül lesúlyozom két téglával. aztán a Manci szépen lelegeli a füvet maga alatt. Ugye régen hámon és pórázon volt, de ez ma Lola miatt nem megvalósítható. Így is ott kommandózik körülötte állandóan, nyalogatja a rácson keresztül, megharapja az orrát, meghúzza a farkát, rohangál körbe a ketrec körül. Legnagyobb bánata, hogy Manci nem tud játszani vele.
Minap történt, hogy gyomlálás közben találtam szép nagy pitypangleveleket, és odavittem Mancinak. Nem felül adtam be, nem pakoltam a téglákat, hanem az oldalsó bejáraton. Jöttem be a házba, visszanézek, minden rendben van-e.
Na mondom, jé, a Manci nem ugrott a ketrec másik végébe, jé.
Jé, milyen közel a Mancihoz a Lola.
Jé. Zus, kinyílt a ketrec ajtaja és a Lola benn van!

És ott szuszmogtak, és se a Lola nem bántotta a Mancit, se a Manci nem rohant ki a nyitott ajtón a rémülettől.

Ilyenek történnek.

*hívóneve Lola, becenevei gyakoriság szerinti sorrendben: Pömpöllér, Pömpi, Lolcsi, Bifidusz Lolandusz, Csömpöllér, Panni, Szarosszájú Tihamér (amikor megeszi a nyúlbogyót), Tündérbogyó