Csak egy szendvics és némi fonnyadt palacsinta, de majd elalszom tőle.
Akkor végre leírom, már két napja történt, de azóta is itt jár a fejemben, csak egy telefonhívás, és nem szeretek telefonálgatni, voltröhögni?, jó, ez a munkám része, de akkor is, a napok csak úgy élhetőek túl a babám nélkül, ha telefonozunk, hogyvagy éstehogyvagy, ilyenek, és mitől, mitől se, a vonal volt sercegősebb, istentudja, olyan régi érzésem támadt, mint 3 éve, egy tizedmásodpercre olyan távolinak tűnt, mintha még mindig 240 kilométerre lenne tőlem, és csak ez a telefon lenne, és akkor úgy belesajdult a szívem, hogy sírni kellett most is és úgy de úgy fájt a boldogság, a mulandóság, ki tudja, egyet tudok, meg a nevemet azt hiszem, ha valami történne vele, csak csendben sírnék, míg ki nem száradok, és csak meghalnék, csendben, szó nélkül, egy halk sóhajtással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése