Haminc

Karácsony. Fáradtan. Rokonok. Babámé. Az enyémeket hagyjuk. Két napja alszom, mióta hazaértünk. Karácsony napján Csillabarátnőm, tegnapelőtt este babám barátai. Végre. Teóriám sincs a barátok eltűnésére. Azzal nyugtatom magam, hogy így egyszerűbb. Legalábbis könnyebb. Nem kell kimozdulni, meg ilyenek. Azon gondolkodtam, vajon régebben tényleg szerettem itthonról kimozdulni, társaságba járni, vagy csak unaloműző volt. Nem tudom a választ. Azt tudom, hogy mostanában fáraszt másokhoz alkalmazkodni, mások lakásában. Az egyikben koszos a mosogatószivacs, elborzadunk. A másikban megfagyunk, annyira nem fűtenek, pedig gyerek is van. Megállapítjuk, hogy jobb nekünk itthon. Még otthon is, vidéken, ahol nincs melegvíz egyelőre, és a wc a kamrában van, ahol nincs fűtés. Viszont a kályha kis ablakán csodásan látszik a tűz lobogása, amint bebújtál az ágyba, este csend van és az égő fa pattogása és ébredés után nem rohansz sehová. Alig várom, hogy végre ott éljünk.
Itthon Mancika izgatottan várt bennünket, a lakás kitakarítva, az új hűtő megpakolva, és azóta fel sem nyitottam a céges laptopot.
Itt nálunk béke van, viszont karácsonyfáról nem lehet jó fényképeket csinálni, meg kell állapítanom.

Elkezdtem tanulmányozni a fényképezőgép leírását, hogy ne kelljen a babámat zaklatni a beállításokkal, de meg kell állapítanom, hogy az nekem kínai. Kétszer nekifutottam, de miután kiderült, hogy a W funkció az, hogy a zoomot eltekerem tökig jobbra, és állítólag ez csinál nagylátószögű képeket, miközben a gyakorlatban ez annyi, hogy közelebb és távolabb viszi a cuccokat, még folytattam kicsit, de amikor nem kaptam választ arra, hogyan lehet beállítani úgy, hogy mozgásban levő dolgokat le tudjak fényképezni úgy, hogy ne mozduljanak be, feladtam.
Gyakorlatilag a leírás egy szavát sem értettem.
Így hát maradok a kattintgatásnál, babámat megkérem, hogy azt a néhány beállítást, amit szeretnék használni, mutassa meg, és egyelőre én ezzel beérem.