Hatszáznegyvenhat

Az anyám még mindig tud nekem meglepetést szerezni. Ugyanis ismét meglátogatott. Vonattal.
Az anyám mozgékony, tavaly mégis volt mindig kifogás, hogy korán sötétedik, meg hideg van, meg eső, meg hó, meg egyáltalán. Aztán, ugye, a múltkor csak elkerültek ide autóval. Most meg hívom, hogy tudok kiváló házi sonkát húsvétra, kell-e, hát kellett. Majd hív másnap, hogy ők kirándulnak ide a városba, és találkoznánk-e. (Itt most figyelni kell ezt a felvezetést...) Mondom, persze, de akkor már bemegyek értük, jöjjenek el ebédelni. Nem hagyom hosszú lére, a vége az lett, hogy a kirándulás a mi meglátogatásunk volt. Csak azt lássad, hogy ezt nem bírta egyenesen mondani.
Azért elmegyünk húsvétra, jó lesz az.
Még szokom ezt a sűrű kapcsolattartást. Nem így vagyok én nevelve.