Hatszáztizenkilenc

A hétfőt skippeltem egy az egyben, már alig várom a klimaxot. Itt az ősz és én nem annyira szeretem ezt a nyálkát, de legalább eltűnnek az idegesítő legyek, és kezdődik a sparheltszezon. Az fincsi, mindig eszembe jutnak róla a gyerekkori vasárnap reggelek, amikor csak a konyhában volt meleg, mire felébredtem, már főtt a húsleves, és nekem a nagymamám a sparhelt szélére tette már a megsütött egy szem kis májacskát a kis pirosban, a tyúk hájából kisütött zsíron, mellette sok fokhagymával, mert azt szeretem, és az egészet egyedül ehettem meg.
Kaptunk egy nem kellemes csekket gyorshajtásért ("én vezettem? azt mondd meg, én vezettem?").

Azt mondta, nem érti a célját a bírságnak, mondom, innentől fogva lassítasz, és tudod, hogy városban 65, kinn 105 a maximum, mert az még ingyenes, szerinte nem így lesz, de azért most már fékez településtáblánál mégis.

Az egyetem elkezdődött, ugye, szinte hihetetlen, hogy már harmadéves vagyok, mondjuk, egyre nehezebb a pálya, ráadásul idén már évfolyamdolgozat is, hálistennek sikerült polgáriból felvennem a kedvenc kúriás tanáromhoz, egyelőre még ott vagyok elakadva, hogy mi legyen a téma, jelenleg a Jogképesség megszűnése, holttá nyilvánításon rugózok, csak még nem találtam jogesetet a megsemmisítésre, és azt mindenképpen akarok bele írni.

Az ablakos sztori még mindig függőben, az alku megállt, mindenki hallgat, mi is, mert most épp megrendelni sem tudnánk, ld. előleg, köszönjük a hülye Erstének, mondjuk az is igaz, hogy ablak később is lesz, és legalább már ezt a hitelt is letudtuk, és ezzel még közelebb vagyunk a célhoz.

Ha minden igaz, ma el tudunk menni az új bakkecskéért, aki fajtatiszta lesz, a Mihályt meg nem tudom, mi lesz vele, mert nem viszik el, lehet, kolbász lesz belőle, plusz egy korrekt kis tyúkcsaládot is hozunk Keszthelyről az új baromfiudvarba, ami ugyan nincs kész, de addig betesszük őket a kecskék közé, hogy ne keveredjenek a régiekkel, akik látszólag gyógyultak meg minden, de jobb a békesség.