Van egy ember. Olyan baltával szabott fajta. A telepén minden van, a vastól kezdve a kolbászon és hurkán át a halott német katonáig és vagy húsz kutyáig.
Nem szépeleg, egyenes, mint a szög. Az élet megtiporta, azt nem tudom, hogyan, de többé nem hagyja magát.
Néha mesél balul sikerült üzletekről, rossz egészségről. Néha van közte ukrános mese, kihasználós mese. Sosem tudod, mi az igaz. Nem is akarod.
De egyenes, mint a szög.
Aki nála dolgozik, az dolgozik. Egy se panaszkodik. Pedig kemény.
Hétfőn ismét nála jártunk, egy pár volt ott, kisgyerekkel, egy nagy kutyával. Eltelt pár perc, mire felfogtam, mi történik.
Hogy a kutya fogdossa a tyúkokat. És nem kéne elaltatni. Ezért hozták. Mert itt jó dolga lesz.
Biztos jó dolga lesz. Tudom én.
De hogy lehet egy kutyát odaadni. Csak úgy. Puszi, szia kiskutyám, jó lesz itt neked, isten véled, szevasz.
Már a Zizinél sem fogtam fel. Ő viszont hozzánk került, tán azért nem viselt meg akkor.
Csak haragudtam.
Hogy nem próbálják meg nevelni. Nem zárják el a tyúkokat.
Elajándékozzák a kutyát.
Ha a gyerek megkergeti a tyúkokat, azt is eladják?
Én megsirattam azt az idegen kutyát, annyira fájt.
2 megjegyzés:
Mi így adtuk oda Macit egy őrző-védő cégnek, ismerősöknek. Mert fogdosta a macskákat. Az idegeneket, de még fájóbban a sajátokat. Meg tépte a Buksit, az öreg pulit.
Kerestem ezer meg 1 lehetőséget, kutyakiképzőket többet is, az ország másik végén is. Kérdeztem az állatorvost is, tud-e megoldást, segítséget. Senki nem tudott. Mindenki azt mondta, meg lehet nevelni a kutyát, hogyha ott vagyok, ne csinálja. De ez csak a nevelés, és a "ha ott vagyok". Mert soha az ösztönén nem fog tudni uralkodni, amikor nincs fék, amikor egyedül van.
És nem, nagyon nem egyszerű "odaadni" és még 1 év múlva, amikor már a kocsiból meg mertem nézni, meg most is, amikor ezt írom, folyik a könnyem, annyira szerettem azt a hülye szép pofáját.
Nem lehet csak úgy odaadni, az én lelkem egy darabja is ott van azon a telepen most is.
ők nem sírtak.
Megjegyzés küldése