Ötszáznegyvenegy

Az év vége nem volt lassabb, mint eddig, a pihenőidő sem több, mindazonáltal elégedett vagyok. Vagy többesszám is akár.
Nem azért, mert a körülmények, nem. Hanem hogy elhatároztuk, nem vagyunk hajlandóak kapkodni.
Inkább megfogni az ünnep lényegét. Megállni.
Aztán mégis mindenre lett idő. Nem, a virágmagok nem számítanak.
Lett gyökeres fenyőfa egy kertből, még ha az utolsó erőnkkel is díszítettük fel este.
Lett hal karácsonyi ebédre, még ha a karácsonyi ebédek nem is pontban délben kezdődtek.
Voltak látogatások, volt filmnézős délután, alvással.
Nem bővelkedtünk semmiben, csak a szeretetben. Anyagilag sem, de mindenesetre mínuszainkat jócskán ledolgoztuk, és reményeink szerint jövőre idén méginkább kinyírjuk őket.
Minden kiegyenesedik végül.