Négyszáznyolcvannyolc

Döbbenetes, hallod, megyek a szülővárosom egyik bevásárlóközpontjában, beszaladtunk enni egy kis kínait, hazafelé Komáromból, a gyerek meg még aludt, nem tudtam felhívni, hogy még utoljára lássam az utazása előtt, és akkor ott egyszer csak rám köszönnek idegen emberek, visszanézek vagy ötször, hogy jól láttam-e, jól hallottam-e, hát igen, a nőt utoljára 24 éve láttam, a szülőszobában, azóta sem, és hát ezek megismertek, én le vagyok döbbenve, de komolyan, én meg már el is felejtettem, milyen az, amikor csak úgy rám köszönnek az utcán, na igen, 11 éve nem élek ott, akkor a fél város ismert, szóval ez letaglózó élmény volt.