Négyszáznegyvenhat

Nem szeretek bejárni dolgozni, babám ma nincs, így itthon vigyázok az állatokra, sokkal jobban érzem magam.
Három hete egy reggel arra ébredtem, hogy bedagadt a térdem és fáj, ha kinyújtom, fáj, ha behajlítom, ma már sokkal jobb, de még mindig veszkődök vele. Ráadásul rosszul is tartom, mert a csípőízületemben rendszeresen becsípődik egy ideg, plusz a másikat jobban terhelem, ergo bedagad. Egyiknek sem segít, hogy egész nap egy székben ülök.
Ma beraktam az újabb adag tojást a keltetőbe, 60 darab.
Hétvégén végre tavasz volt, húsz fok, és két napig a kertben bíbelődtünk. Már amikor nem a csibéket lestem. Kiültettük a trombitavirágokat, elültettük a kapott hibiszkuszokat, megmetszettem a szőlőt, babám elültette a kapott málnákat. Már szívesen vetném a borsót, répát, hagymát, mákot, de nincs olyan idő, hogy rá lehessen menni a földre elmunkálni. Hétvégén felszáradt minden, de ma ismét elázott, tocsogósra.
Haematológiára mászkálok, megerősítették a gyanút, és végre eljutottunk oda, hogy meglesz a genetikai vizsgálat, plusz egy orális vasterhelés, hogy felszívódási zavar is van-e az anaemia hátterében. Annyi már bizonyos, hogy minden hiába, mert a fájdalmaimat valószínűleg nem fogják tudni elmulasztani, legalábbis nem ezen a vonalon.
És jártak erre suttyó városiak, kajakozni, megkértem őket, hogy ne a ház előtt parkoljanak, mert megőrülnek a kutyák, félre is álltak, de délutánra le volt eresztve az autó kereke. A jobb hátsó, gondolom, oda mertek csak odakúszni, hogy ne látszódjanak. Felnőtt emberek, érted? Pedig olyan szépen beszéltem velük, hogy a Béla bármit megadna, hogy így beszéljek vele.
Babám épített szép kutyaházat, most mindenki abban alszik, csak a Lola látogatja néha a drága pénzen vett fonott macskaházat.
Leszedtük a pajtatoldalék tetejéről a cserepeket, ha elkészül az új tető, oda fognak költözni a tyúkok. Vagyis még a vetemény kikelése előtt.
Legutóbb Péter barátoméknál aludtam, amikor az egyetemen voltam, hát sokkal jobban örült(ek), mint a barátnőm (aki amúgy nem veszi fel a telefont újabban, és nem hív vissza, és nem hívott meg a lánya diplomaosztójára; jó, nyilván el tudnám érni, mondjuk esténként rendszeresen hívogatnám, vagy a csajokon keresztül, de nem gondolom, hogy erősködnöm kéne, vannak ilyen időszakai, ő tudja-mondjuk nem értem, miért ilyen barátokat választottam magamnak, amikor ez a szokásuk kifejezetten idegesít), na szóval legközelebb ismét Péterékhez megyek, mert alig tudtunk beszélgetni, pedig elég sokáig fenn voltunk, meg énnekem annyira jólesett az örömük, hogy még akarok ebből az érzésből.