Háromszázhatvanhét

Mindennapos kötözésekre járás után végre már csak egy hét múlva kell a kórházba mennem, és tegnap levehettem itthon a kötést, és kaptam rá Oxycortot. A tegnapi levétel sem volt kutya, csak este merészeltem meglépni, folyt belőle a vér, de határozottan jólesett, hogy nem érzem minden mozdulásnál a beleragadás húzását, vérzett is rendesen. Reménykedtem, hogy ma könnyebb lesz levenni az éjszakai kötést. Tévedtem. Nemcsak beleragadt, hanem bele is száradt. Az első fokú részek egész szépek, szinte nem is érzem őket, csak a krém által megbarnított bőröm árulkodik,

de az a másodfokú folt, na az fáj és nagyon ronda. Ilyen széttépett, alvadtvéres zombisat kell elképzelni.
Most arra gyúrok, hogy péntekre annyira beszáradjon, hogy ne ragadjon bele a kötés, mert anélkül nem merek elmenni iskolába. Addig megpróbálom bejáratni is, mert a mozgáshiánytól bedagadt, és nehezen hajlik.