Háromszázhuszonkilenc

Nem volt eseménytelen nap. Nagy nehezen összeszedtem magam, és nekiálltam füvet nyírni a ház előtt, ami a múlt héten kimaradt. A szomszéd, aki a Béla, valamit fűrészelt, a tetőhöz, gondolom, igyekszik megspórolni a svájci pénzét, hogy nem hív mesterembereket a tetőcserepezéshez. Ja, nem a svájcinak spórol, sejtem én. A babámat látva ismét elővette a már emlegetett témát, hogy a kerítés. A kerítésről tudni kell, hogy nincs, a Lola meg szeret kóborolni, én ezt még tavasszal megbeszéltem a Bélával, hogy ugye nem zavarja, mert egyelőre nincs pénzünk megcsinálni. Konkrétan azt felelte, hogy nem. Az utóbbi időben azonban már panaszkodik, meg hisztizik, főleg hogy valami odaszart a lépcsőre. Bármibe lefogadom, hogy nem Lola volt, inkább a kóborló hatalmas macskák, mert a Lola csak fűbe csinál. A Béla csak mondta, csak mondta, egyre emelkedő hangsúllyal, és akkor eldurrant az agyam, és megkértem, hogy vegyen vissza a stílusból, mire fölháborodott, hogy de a kutya, meg de a kerítés, és csak hőbörgött. Ekkor éreztem, hogy igaz lehet, hogy mindenki rendőrnek születik, csak van, aki továbbtanul, és a Béla nem tanult tovább, és leordítottam a fejét, hogy ebben a stílusban is nyomhatjuk, de egyrészt előre megkérdeztem, hogy nem zavarja-e, ő viszont ezt elfelejtette, amikor hajnali öt tizenötkor motorfűrészelt, meg vasárnap délután fűnyír, és akkor visszavett a modorból, pedig még a parlagfüve fölemlegetéséig el sem jutottam, és még mondta, a svájci mit morgott, meg hogy az ő szomszédja is panaszkodik, hogy amikor gyomlált, Lola ott hesszelt, és akkor mondtam, hogy az talán azért lehet, mert a másik szomszédja felől neki sincs kerítése, mire azt bírta felelni, hogy de a mi kerítésünk lehetne az első gát.
Itt megint azt éreztem, mint a számlatömbös eladónál, hogy van az a szint, ami alatt nem szabad szóbaállni emberekkel, úgyhogy elvonultam, ő még dünnyögte a babámnak, hogy ő nem akar rossz viszonyt, de erre cinikusan reagálnom már tényleg nem lett volna méltó hozzám.
Valahol közben még valami olyasmit is mondott, hogy mert a Lola kiásná a veteményt meg hogy akar hozni egy nagy kutyát, de ezeket a magas labdákat kihagytam, miszerint vetemény jövő tavasszal és egyrészt addigra meglesz a kerítés, másrészt biztosan azért néz irigykedően a veteményemre, mert a kotya kiásta, illetve érdekelne a másik szomszédja, amint a nagy kutya átmegy hesszelni.
Én bevállalom, hogy előítéleteim vannak, de kinek ne lenne egy exrendőrrel szemben, aki hatvanévesen mahagónira festi a haját.

Még aztán felszedtem a répákat, meg muffint sütöttem, és még most is leszakad a derekam meg a vállam, ebből az utóbbi nem a naphoz köthető, mert mindennapos.