Kettőszázhatvanhat

Az úgy volt, hogy felkeltünk háromkor (én fél négykor), elindultunk negyed ötkor, odaértünk fél nyolckor, és akkor azt mondták, hogy elmarad. Ha már ott voltunk, szedtünk három vödör cseresznyét. Aztán továbbmentünk birkát nézni, de már végeztek velük, úgyhogy beszélgettünk egy egy órát, az asszony egy témát fél óráig mesél, közbevetésekkel és kanyarokkal, ebben benne van az is, hogy azért bnem vesznek számítógépet, mert amúgy is túl magas a villanyszámlájuk, itt megjegyezném, hogy nem szegények, most vettek kápéra autót, és a gyerekek villanyszámláját is ők fizetik, viszont számítógépet csak messziről láttak eddig. Mire Bián keresztül elindultunk haza, meglehetős meleg lett, ahhoz képest meg főleg, hogy reggel fáztam és beöltöztem, szegény Lolcsi is igencsak lihegett a hátsó ülésen, de ez csak az utolsó száz kilométerig volt így, onnantól esik. Időben és térben, azóta is.

Lehetne már nyár.