Vége a karanténnak. Tegnap összeengedtük Lolát és a macskákat. Kicsit izgultunk, hogyan reagál, de muszáj volt. Aki túlélte, maradhat.
A harapdálás azóta is megy, kisebb intenzitással, erős farkcsóválással és terelgetéssel. A harapdálás valahogy hozzátartozik az öröme kifejezéséhez, mindenkivel ezt csinálja. Nem harap, nem fáj, de azért kellemetlen, igyekszünk is leszoktatni róla.
Mondjuk a tízdekás macskákat nem kéne, még összeroppannak.
Mindenesetre felköltöztek a padláslépcsőre egy lavórba aludni.
4 megjegyzés:
Dejóóó :)) Akkor hamarosan nagy kutya-macska barátság lesz, nem a klasszikus értelemben véve :))) És Lolának igazi játszótársai lettek végre. Macskuszok felfedezték már Nancy-t?
Isssstenem :)))) annyira helyesek :) de a harapdálás azért ijesztő :)
De drágák! Nem tudom, neked mondtam-e már, bolondulok a cicákért. :)
Nancy elég passzív állat, nem sok vizet zavar. A macskákat a legkevésbé érdekli.
A harapdálással arra gondoltunk, hogy lehet, hogy valami anyai ösztön-féle lehet, mert mindig a hátukat próbálja be és folyton terelgeti őket. Lehet, hogy hurcolni akarja, csak még nem tudja, hogyan is kell.
Szofi, te hogyhogy nem tudtad kivinni a Rudit?
Mara, én is, de most Lola beelőzött. Én, a macskás típus, megőrülök a kotyáért, ahogyan tud szeretni. A macskákra valahogy azóta másként nézek.
Modnjuk erősen hanyagolva vagyok, mióta van játszótársa. Eddig mindig engem nyúzott, és a lábam alatt vol, most a macskákat gyentüli.
Megjegyzés küldése