Hogy miért blogolok

Macsek kérésére.

Nem tudom. Már nem. Azt tudom, miért kezdtem el a kettővel ezelőtti helyen.
Elmesélem.
Éppen a depresszióm egyik mélypontján voltam, egyedül és magányosan. Muszáj volt kiírnom magamból, és muszáj volt nyilvánosan tennem, mert "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". Úgy éreztem, nem elég, ha a füzetkémbe leírogatom. Két-három hónap alatt belejöttem, kezdett múlni a fájdalom, voltak, akik reagáltak, ez azt az érzést keltette, mintha valaki törődik velem. Nyilván nem volt így, de nekem elég volt, hogy úgy éreztem. beszélgetésekbe bonyolódtam, megismerkedtem emberekkel. a társkeresőn, ahol ez történt, a blog egyre inkább eszköz lett arra, hogy többet mutassak magamról, mint ami a regisztrációs lapon látszik. Mindig is azt szerettem, ha elsősorban a lelkem és eszem miatt kedvelnek.
Egy napon valamiért az anyám mákos kalácsáról írtam, és valaki válaszolt valami kedveset. Mintha érezte volna belőle az anyámhoz fűződő érzéseimet. Ma úgy hívják őt, hogy A Babám.
Habár megismerkedésünk után egy ideig még maradtam az oldalon a társaság miatt, a blogot áttettem egy blogszolgáltatóhoz. Nem akartam már, hogy az ottani ismerősök olvassák az életemet (nem volt egyszerű az első évünk).
Amikor a kíváncsiak rámtaláltak és elkezdtek idézgetni a blogomból a társkeresőn és csámcsogni a szavaimon, megszüntettem azt a blogot, és idejöttem.
Most itt van pár tematikus (kert, fotó, stb) és ez. Ez olyan mindenes. Már nincsenek benne nagy lelkizések. A nagy lelkizéseket elrendezem élőben a babámmal (vannak, elhiheted-nagy szmájli). Utána olyan furcsa lenne ideírni. Mert én írás közben oldom meg a problémát, legalábbis bogozom ki, hogy rájöjjek, mi is történik bennem. De ha ezt megteszem szóban, ide már olyan művi lenne leírni. Így maradnak a mindennapi történések, jó néha visszaolvasgatni, jó olvasni a kommenteket, jó picit exhibicionistának lenni.

Valahogy az életünk összefonódott a blogírással, lehet, hogy kicsit babonás is vagyok, de ez csak most futott át a fejemen, nem is tudom. Nem, nem vagyok.

Egyszerűen jó "elmondanom mindenkinek", mennyire boldog vagyok.

Valami ilyesmi.