Százhetvenhárom

Vettem húsz dobozt. Költözéshez. Aztán még húszat. Felébe könyvek kerültek, és még az ágy alatt van egy csomó, amiket el akarok ajándékozni, csak még nem írtam össze őket.
Ma reggel aztán belebotlottam ebbe a blogba, és szembe jutott, hogy ugyanilyen mániákus vagyok. Könyvjelzőt ugyan nem használok, felső sarok behajt. Alsó sarok behajtás azt jelenti, hogy azon az oldalon valami megjegyzendő van. Nemrég vettünk monogramos fémy könyvjelzőt, valahogy nem jön az ihlet tőle/hozzá (ahogy nézem, babámnak sem). Mondjuk az utóbbi időben sajnos egyre kevesebbet olvasok könyvből, de vásárolni szeretek. Miután ez korlátozott (anyagilag), valahogy mindig elcsúszott a dolog szakmai könyvek felé, a szépirodalom háttérbe szorult. Erővel rávettem magam, hogy ne így legyen, és hogy el is olvassam őket.
Jól haladok, Spiró Feleségversenyét majdnem befejeztem már (sosem vettem volna magamtól Spirót, valahogy az volt az érzésem, hogy olyan, mint Sütő, azt pedig nem bírtam elolvasni (nem sok könyv volt ilyen félbehagyott, ami nagy szó, mert általában csakazértis befejezem őket, például az Anyám könnyű álmot ígér, a Quo vadis és a Bűn és bűnhődés. Meg még két agyondicsért könyv, amiknek most még a címük sem jut eszembe). Réz András Köldöke ma végeztetett ki és nagyon bejött. Babámnak nem, node én meg a Marukami könyvekkel vagyok így.
Voltak, akik kifogásolták a könyvekre költött pénzt, na ők azok, akik sosem értik meg, a könyvet birtokolni kell, nem a birtoklás érzésért, hanem hogy bármikor odamehess a polchoz és levehesd.
Ennek például örülök, hogy anyám így nevelt (más "örökségemmel" nem nagyon vagyok így), és értéke volt nálunk a könyvnek. Emlékszem, micsoda öröm volt karácsonykor a hatalmas kupac könyvet meglátni a karácsonyfa alatt. Más nem is érdekelt.
Szeretem a szagukat, és bármily internet függő vagyok, a könyv nekem mindig megmarad. Még ha egyszer lesz praktikussági okokból egy e-book olvasóm, akkor is.
Ha valami jó könyvről, felírom, hogy ne felejtsem el. Így lett Brautigan könyv, ami végül nem tetszik, és így lett Frederik Pohl Hícsí sorozata, ami fantasztikus (nem(csak) sci-fi értelemben). És így lett (igaz, könyvpiacról, két részletben) Margit Sandemo Jéghegyek népe sorozat (értsd 47 kötetes).
Könyvet sosem adok kölcsön, az a két alkalom, amikor kivételt tettem, megerősített ebben.
Egyet bánok, egy orvosi könyvet, amit bevittem az antikváriumba lánykoromban (mert olyan csúnya képek voltak benne és nagyon régi volt), hogy vehessek egy újat. Na azt visszacsinálnám.
Azt viszont nem, hogy engedtem a könyörgésnek, és minden viszolygásom ellenére megvettem a Harry Pottereket a kicsinek, mert végül az lett a nagyobbikom első könyve, ami hajlandó volt elolvasni(!)(ezt úgy értsd, hogy addig a szerepjátékos könyveket a tesójával olvastatta fel, néha még az sms-eit is). Annyira, hogy utána lenyomta a Gyűrűk urát. Majd magamnak az egyik kötetet angolul is, gondolván, olyan jó egyszerű történet és megfogalmazás, majd jó lesz gyakorolni. Hát nem lett.
Most jót olvastam Stieg Larson Millennium trilógiájáról, és ez van felírva megszerezésre.