Százötvenhárom

"Hiába próbálja mindenki szerelmes cukormázas faszságokba rejteni, hogy mit is akar és kit is akar maga mellé társnak, kibaszottul nem találja meg soha, ha meg igen, úgyis elcsábul egy idő után máshoz, mert ez a rendje egy ilyen koncentrációjú, közvetlen társadalomnak."

Idézet. Nem linkelem, mert nem. Direkt provokatív az írás, direkt szabadszájú (és akkor píszí voltam). Direkt nem kommenteltem oda, csakazértse. A sok gondolat után, és ugye természetesen nem értek egyet ezzel a durván demagóg általánosítással, szóval a sok gondolat után abszurd módon az jutott eszembe, hogy amikor elköltöztem az exemtől, egy autóval jöttem el, meg ami belefért. Rengeteg mindent végleg otthagytam, mert nem érdekelt. Evőeszközből is mindenből csak hármat hoztam, hogy a két gyerekkel azért egyszerre tudjunk enni (nem tudtunk egyszerre négyen ebédelni, ha anyám itt volt...akkor még néha eljött). Amikor még pár holmimért visszamentem, az elektronikákat (tévé, video, stb.) elvitte az anyjához arra az időre, hogy ne tudjam elhozni, és (most lehet kezdeni röhögni) a tőle ajándékba kapott zepter edénykészletet is.
Nem akartam elhozni (ahogy az egyebeket sem; bár a zepterről ma már más a véleményem, szóval kéne, na), de képzeljétek el a gyerekeim apját, amint a gyerekei anyja elől elmenti az értékeket*.
Képzeljétek el, mi járhatott a fejében.
Mit gondolhatott, milyen vagyok én, mennyire ismert 14 év után.
Képzeljétek el azt a szituációt, azt a lelkiállapotot.
Ahogy szervezi a mentést.
Én még ma is értetlenül tárom szét a kezeimet.

*itt meg kell még jegyeznem, hogy egyrészt az utolsó öt évben már volt egy nője, mint utólag megtudtam, másrészt erős mínuszban szálltam ki a házasságból**
**még így is megérte, higgyétek el***.
***egyszer majd azt is elmesélem, hogyan mentette ki a szeretőjét a másfél szobás lakótelepi lakásból előlem, és ebből a történetből megtudhatjátok azt is, mennyire naiv liba voltam.