Álmomban vállig érő barna hajam volt, és hintáztam egy faágon, fejjel lefelé, valójában a meleg szobában ébredtem hajnali ötkor, a csontjaimat nyomta az ágydeszka, ahogy vékonyodik rajtam a háj. A reggelnek porcukros bukta illata volt, poharas tejjel, s nekem a huszonévekkel ezelőtti reggelek sejlettek föl, amikor a gyári büfé hajnalban nyitott, a bukták porcukrosak és langyosak voltak, a poharas tejek hűvösek, a büfésnénik és a többi hajnali ember kedves. Tán nemcsak a sötétség és a koránkelés sorsközössége, s nemcsak a múlt máza, de volt valami jó ezekben a hajnalokban.
Magam nem voltam sosem koránkelő alkat, a kirándulások reggeleit sem kedveltem, már gyermekkoromban sem. Mindazonáltal mindig megérintett a hajnal csöndessége és tisztasága.
Ma porcukros illata volt a hajnalnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése